Ha szereted a jó zenét, és bele akarsz kóstolni a Világba, ha pihenni és feltöltődni vágysz, fel akarsz fedezni új hangokat, ha jó társaságban egyszerűen csak jól akarod érezni magad, gyönyörű környezetben, a Balaton partján…
A Martenica Együttest 1982-ben, a közelgő „Ki Mit Tud?” televíziós vetélkedőn való részvétel szándékával alapítottuk. A balkáni táncházakból már ismertünk néhány bolgár táncot, de a komoly tanulás akkor kezdődött. Nem sejtettük, hogy ezzel egy nagysikerű amatőr együttes jövőjét alapozzuk meg. Az első év elszánt munkája örök mérce a Martenica előtt. Szerencsénk volt, hogy a tehetség mellé szorgalom is társult, így nagy meglepetésre 1983-ban megnyertük a „Ki Mit Tud?”-ot.
A siker további lendületet adott, s innen az együttes pályája felfelé vezet. Hazai fellépések után egyre gyakrabban, egyre többet utaztunk külföldre, miközben a bolgár táncok széles repertoárját vettük fel az együttes műsorába. A Palma de Mallorca-i Néptánc Világfesztiválon elnyert fődíj, a bulgáriai fesztiválokon való szereplések jelentették a 90-es évek csúcspontjait. 2002-ben a Magyar Köztársaság Parlamentje a „Kisebbségekért Díj”-jal, 2007-ben a Magyar Művelődési Intézet a „Pro Cultura Minoritate” díjjal tüntette ki az együttest. 2007-ben Szófiában adtunk műsort, ahol megalapításunk 25. évfordulóját a bolgár állami hivatalok, minisztériumok, táncegyüttesek képviselőivel közösen ünnepeltük.
Mind az együttes alapítói, mind jelenlegi tagjai nyitottak a Balkán teljes folklórja iránt. A görög, szerb, macedón és román táncok felől közelítettünk a bolgárhoz, a balkáni kultúra nem ismer határt. Bulgária fekvése, történelme és a határ menti népekkel való kapcsolódása miatt lehetőség nyílik arra, hogy észrevegyük a hasonlóságot és különbséget a balkáni népek folklórjában.
Ennek a gazdag táncvilágnak a megismerésében számos neves, elismert bolgár koreográfus segítette munkánkat. Természetesen mi magunk is több alkalommal barangoltuk be Bulgáriát, hogy személyes élmények révén minél több és autentikusabb ismerethez jussunk.
A Martenica számunkra egy igazi sikertörténet, amire végtelenül büszkék vagyunk. Magunk erejéből sok-sok munkával és a bolgár táncok iránti elkötelezettséggel egy olyan értéket hoztunk létre, melyet a szakma és a közönség is elismer és szeret. Szakmai sikereink mellett legalább annyira fontos számunkra az emberi kapcsolatok gazdagsága. Egy olyan együttes tagjai vagyunk, ahol igazi barátokra lelhetünk. A közösen elvégzett munka, a fárasztó próbák és az átélt sikerek jól működő közösséget teremtettek. Nagyszerűen érezzük magunkat és szeretjük azt, amit csinálunk.
EZÉRT AJÁNLOM MINDENKI SZÁMÁRA, HOGY NÉZZE MEG A MŰSORUNKAT!
NEM FOG CSALÓDNI!
Deli Levente
Együttes vezető
Weboldal